Ha tömören szeretnénk megfogalmazni egyesületünk lényegét, az így hangzana: „A Kolping Család Egyesület egy vallásos közösség, amely a Római Katolikus Egyházhoz tartozik, de működésében ökumenikus. Tagja lehet minden jó szándékú ember, aki az egyesület alapelveit elfogadja: légy hívő keresztény, példás családtag, jó szakember és hazádnak becsületes polgára.”
A mozgalmat Adolph Kolping kölni egyházmegyés pap indította útjára 1849-ben. Kolping személyes küldetését abban ismerte fel, hogy a nyomasztó szociális problémák enyhítésére szentelje életét. A fiatalokat legényegyletekbe tömörítette. Az egylet fiataljai számára Kolping hármas célt fogalmazott meg:
1. Legyenek jó családapák, mert a család a társadalom lelki megújulásának alapja. Nem beszélhetünk egészséges társadalomról, jól megalapozott, szilárd családok létezése nélkül. Ezért a családot óvni kell és megőrizni. Szerinte a család a társadalom alapeleme. Innen a későbbi egyesületek megnevezése: Kolping család.
2. Egy másik fontos cél, hogy a fiatalok váljanak szakmájuk mestereivé, akik tanultak, műveltek és készek az állandó önképzésre. Szeressék és becsülettel végezzék munkájukat.
3. Továbbá, váljanak igazi polgárokká, szerezzenek polgári erényeket, amelyek a hazához és a néphez kötik őket.
Természetesen e célokat áthatják a vallásosság, a tiszta keresztényi élet, és a szeretet eszméi.
Az 1850-es években egymás után alakultak Németországban a katolikus legényegyletek. Sőt, a mozgalom túllépett az országhatáron, szerte Európában kedvező fogadtatásra talált. Kolping fáradhatatlanul dolgozott, buzdított mindenütt a legényegyletek létrehozására.
Gyergyószentmiklóson boldog emlékű Márton Áron püspök segédlelkész korában alapította meg a Legényegyletet 1927-ben. A Kolping Legényegylet akkori életéről Blénessy Jenő bácsi, 98 éves legényegyleti tag beszámolóiból tudunk. Ő sokat mesélt nekünk szabadidős programjaikról, sportrendezvényeikről, tánctanulásukról, báljaikról, elkötelezett keresztény életükről. Köszönjük a ránk hagyományozott egyleti képeket, emlékeket.
Sajnos a kommunista rendszer ideje alatt megszűntek a katolikus legényegyletek.
1994-ben alakult újjá a Kolping Család Egyesület városunkban, néhai Hajdó István főesperes, prézes vezetésével, világi elnöke néhai Molnár Sándor tanár volt. Hálával és tisztelettel emlékezünk rájuk, hogy vállalták az újrakezdést, mertek álmodni, és a rendszerváltás után újra útnak indították Kolping életpéldáját és eszmeiségét.
Tevékenységeink nagyon sokfélék. Ezek közül vannak, amelyek igazodnak a egyházmegyei, vagy az országos Kolping Szövetség programjaihoz, mások pedig helyi jellegűek, továbbá vannak évente ismétlődő rendezvényeink, vagy ünnepkörökhöz kapcsolódó tevékenységeink.

Link
Institutio Pro Educationem Transilvaniensis (Pro Educatione) Egyesület
Tanulmányi és Felnőttképzési Hálózat
RO – 530203 Miercurea Ciuc, str. Szék nr. 147
Tel.: +40-266-372.126, Fax +40-266-372.145
Mobil: +40-722-388.651
office@proeducatione.ro
Iratkozzon fel HÍRLEVELÜNKRE!