2016
Okt. 25.
2016 ban az őszi hálózati találkozó helyszínéül a Nagyenyed szolgált, ezen belül a Romániai Magyar Cserkész Szövetség Vendégháza.
2016
Okt. 15.
Csíksomlyó szakrális fejlesztése – Mária Út a keresztény értékek védelmében! című VI.Mária Út Konferenciára kerül sor 2016. október 14. és 16. között a csíksomlyói Jakab Antal Házban.
                                                                                                                               
A SMART projekt célja egy olyan innovatív web-alapú eszköz megtervezése, gyakorlati tesztelése és kiértékelése, amely a fiatalok egyéni képességei, tulajdonságai, érdeklődési köre alapján összeállított profilját összepárosítja az adott rendszerben meghirdetett munkahelyek és gyakornoki állások követelményeivel. Az eszköz sajátossága, hogy nem az egyén által megszerzett iskolai végzettségekre és oklevelekre alapoz, hanem főként személyes tulajdonságokat és kompetenciákat vesz figyelembe.
Megjelent a Kisokos Nagyokos folyóiratunk harmadik, tavaszi lapszáma. Megtalálható az Áradat és a Pro Educatione Egyesületeknél, Csíksomlyó, Szék út. 147. szám, valamint terjesztőknél
2014 őszén Csíksomlyón megnyitotta kapuit a Türr István Képző és Kutató Intézet Székelyföldi Kozultációs Pontja amelynek feladata a társadalmi felzárkózás ügyének előmozdítása magyarországi jó gyakorlatok fehasználásásval. 2015.- ben egyesületüknek sikerült támogatást szerezni az Emberi Erőforrások Minisztériumától kisebb programok megvalósítására. Ekkor körvonalazódott egy kiadvány létrehozásának a lehetősége amely segítené a szülőket az iskolakezdés nehézségeinek kezelésére.
Institutio Pro Educationem Transilvaniensis (Pro Educatione) Egyesület
Tanulmányi és Felnőttképzési Hálózat
RO – 530203 Miercurea Ciuc, str. Szék nr. 147
Tel.: +40-266-372.126, Fax +40-266-372.145
Mobil: +40-722-388.651
office@proeducatione.ro
Iratkozzon fel HÍRLEVELÜNKRE!