2017
Nov. 07.
2017. szep. 04.
Ezzel a képzéssel a Gyulafehérvári Egyházmegye Pasztorális Bizottságának az a célja, hogy párbeszédet és foglalkozásokat kezdeményezzen plébániai munkatársak körében a plébánia mint krisztusi közösség témában.
2017. jan. 05.
Mottó: A HIT KEGYELEM. A CSALÁD ÁLDÁS. A GYERMEK JÖVŐ.
Célunk a család, mint Istentől akart hivatás megélése, a családi szerepekben való fejlődés támogatása, a hit megerősítése, lelkesítés, közösségépítés. Szeretnénk elősegíteni, hogy a családok vágyjanak közösségbe tartozni, együtt imádkozni, egymást támogatni, illetve a fiatalokat a családi életre jól felkészíteni.

2017. jan. 04.
A lelkigyakorlatok Loyolai Szt. Ignác szerint egy út, amely találkozáshoz vezet saját magunkkal és Istennel. Segít abban, hogy saját életünket a hit fényében szemléljük, felfedezzük benne Isten működését, növekedjünk a személyes Istenkapcsolatban, és ebből a tapasztalatból találjunk útmutatást életünk következő lépéseihez.
2017. jan. 04.
A gyermeknevelés az elképzelhető legfontosabb és legfelelősségteljesebb dolog a világon. Fontos, hogy a gyermek érezze, a nevelés során figyelnek rá, és ha szükséges, megvédik.
Kevés jobb nevelőeszközt ismerünk, mint a játék. Aki játszik, megtanul jól, biztosan mozogni, ügyességre, leleményességre tesz szert. Fejlődik reagáló képessége, finomulnak érzékei. Világosabbá válnak ismeretei, javul beszédkészsége, erősödik figyelme. Ilyenkor tanul meg szívből örülni a győzelemnek és elismerni a vereséget is. Sok-sok szituációban, direkt és indirekt játék-tanulási helyzetben sajátítják el azokat a képességeket, amelyek nélkülözhetetlenek lesznek a későbbi éveikben.

2016
Okt. 25.
2016. nov. 02.
2016 ban az őszi hálózati találkozó helyszínéül a Nagyenyed szolgált, ezen belül a Romániai Magyar Cserkész Szövetség Vendégháza.