Összesítő a tagszervezeteknek a projekt keretén belüli, saját célcsoportjaiknak tervezett képzési programjairól
Az operatív csapat felhívást tett közzé a tagszervezetek felé, hogy a projekt témájában (szorongás, társadalmi problémák okozta szorongás) közös gondolkodás révén és az operatív csapat online segédanyagait felhasználva dolgozzanak ki egy-egy képzési programot, amely a fent megnevezett projektbe illeszkedik. Ezáltal több helyszínen és formában, változatos célcsoportok fele juthatnak el a projekt céljai és eddigi eredményei.

A Gyulafehérvári Családpasztorációs Iroda a Kőrispatakra tervezett családos tábor keretében törekszik arra, hogy a résztvevőket edukálja a feszültséggel való megküzdés eszközeinek jobb megismerésében. A gyakorlásra fektetnek hangsúlyt, a közösségépítési törekvésbe ágyazottan a feszültségoldás mikéntjét csoportbeszélgetések formájában, közös játékok által, a generációk közötti hídépítés mentén, a természet közelségét és a rekreációt használva a hagyományos székely kultúra megküzdési formáinak, rítusainak megismerésére (is) törekednek.

A Caritas Szociomedikális Ágazat székelyudvarhelyi helyszínen a szociális és egészségügyi ellátásban dolgozók részére egy képzést szervez, amelyben könnyen használható és szabadon hozzáférhető eszközöket kapnak a résztvevők a stresszes helyzetekkel való megbirkózáshoz és a kiégés elkerülésében. Terveik szerint a következő témákat dolgozzák fel pszichológus, mentálhigiénés tréner vezetésével ezen a programon: szorongás alapfogalmak, tünetek és okok; munkahelyen megjelenő szorongást kiváltó faktorok és típusok; kiégés-megelőzés, szorongást csökkentő technikák és gyakorlatok; szakmai önismeret.

Caritas Szociális Ágazat lelkigyakorlatot szervez szenvedélybetegeknek és hozzátartozóknak a Caritas Ki-Út programja, a Segítőnővérek közössége és a magyarországi Katolikus Alkoholistamentő Szolgálat együttműködésében Székelyudvarhelyen a Szent Pió Lelkigyakorlatos Házban. A függőség és szorongás, a szorongásból való kiút kérdéseit járja körül ez a foglalkozás.

A Főegyházmegyei Ifjúsági Főlelkészség a „Lazulós” című prevangelizációs nyári programja keretében szeretne olyan témákkal foglalkozni, mint a félelem és a szégyen feloldása, a mentális egészség megtartásának kérdése. Terapeuták és szerzetesek fognak műhelyfoglalkozást vezetni alvászavarok, öngyilkosság, alkoholizmus, családon belüli, iskolai vagy internetes bántalmazás témákban. A program célcsoportja a perifériára eső 14–21 év közötti fiatalok.

A Kalot Egyesület prevenciós foglalkozások tartását tervezi (tulajdonképpen a korábbi tanévben elkezdett foglalkozások folytatását) az iskolai bántalmazás, bulliyng témakörében 14-18 éves korosztálynak. Az alkalmanként 1,5-2 órás foglalkozásokban az erre a célra készített kisfilmek megtekintésére kerül sor. Majd erre épülő interaktív foglalkozások lesznek, amelyek célja az érzelmek mozgósítása, az empátia felébresztése, a tudatosítás. Ezek eredményeképpen a résztvevők képesek lesznek felismerni, megérteni a fizikai erőszakon túli erőszakformákat, az elszenvedőkhöz empatikusan viszonyulni, az erőszaktípusokkal szemben hatékonyan, de erőszakmentesen védekezni.

Az Áradat Egyesület a „Reflexió és együttgondolkodás, mint gyógyír, gyógymód az egzisztenciális szorongásra napjainkban” című műhelymunkát tervezi. Ennek keretében 5 műhelyfoglalkozásra kerül sor Csíksomlyón, olyan meghívottakkal, akik a szorongás oldásának kérdését, a lét értelmének keresését az imádsággal, az imamódokkal összefüggésben szemlélik.

Az Erdélyi Háló Egyesület a Kommandó helyszínre tervezett nyári tábora keretében fog olyan témákkal foglalkozni, amelyek a nagyprojektünk tematikájához kapcsolódnak: a szorongás figyelmeztető jelzés vagy rabság? – mit gondolunk erről, hogyan érzünk ezzel kapcsolatban. A táborban a választott kérdéskört különböző előadások (pszichológus, családterapeuta, szervezetfejlesztő) és műhelymunkák mentén fogják körbejárni.



Vissza

Fotógaléria - 0 fotó

Eseménytár

     
Institutio Pro Educationem Transilvaniensis (Pro Educatione) Egyesület
Tanulmányi és Felnőttképzési Hálózat
RO – 530203 Miercurea Ciuc, str. Szék nr. 147
Tel.: +40-266-372.126, Fax +40-266-372.145
Mobil: +40-722-388.651
office@proeducatione.ro
Iratkozzon fel HÍRLEVELÜNKRE!