Egy hálózatot, egy szövetséget, de a legkisebb partnerséget is, legyen bármennyire is szakmai együttműködés, akkor is az egyes emberek egymáshoz odafordulása tartja össze. A jó kapcsolatokat, az eddigi együttműködéseket, a hálózatosodás gyümölcseit ünnepeltük meg a Pro Educatione Tanulmányi és Felnőttképzési Hálózat őszi találkozóján, november 14-én Marosvásárhelyen. A Pro Educatione kezdeményezésének ugyanis tavaly volt a tizedik jubileuma.

A pandémia kitörése óta ez volt az első nem hibrid formában, hanem csakis személyesen megtartott találkozója.
A találkozó programja egy emlékezésre hívó foglalkozásból és szakmai tanulási programból állt.

A hálózat operatív csapata készített bemutatót azon interjúk alapján, melyek a tagszervezetek munkatársaival készültek egy belső kutatásként a jubileum kapcsán. Az interjúkból emeltünk ki idézeteket segítségül és megerősítésként a közös hálózati jövőnkre nézve. Ezekből a megerősítő, jövőre szóló lehetőséget közlő idézetekből nyomtatva is hazavihettek a résztvevők jelképes tortaszeleteket saját szervezeteikhez. Az elmúlt tíz év történéseit a régi hálózati találkozókon és egyéb eseményeken készült fotók vetítésével idéztük fel. 

A hálózati programok egyik jövőre kijelölt témája a szorongás (háborús szorongás, klímaszorongás, gazdasági válságtól való félelem). Ennek kapcsán Cosma István pszichológus tartott előadást és foglalkozást a résztvevőknek. A szorongásról konkrét ismereteket, információkat kaptunk, továbbá tudatosítottuk az öngondoskodás fontosságát különböző gyakorlatok során. 

A találkozónak a vásárhelyi Caritas Ház adott otthont. A kényelmes helyszínért és gondoskodásért köszönet a Caritas munkatársainak.






Vissza

Fotógaléria - 8 fotó

Eseménytár

     
Institutio Pro Educationem Transilvaniensis (Pro Educatione) Egyesület
Tanulmányi és Felnőttképzési Hálózat
RO – 530203 Miercurea Ciuc, str. Szék nr. 147
Tel.: +40-266-372.126, Fax +40-266-372.145
Mobil: +40-722-388.651
office@proeducatione.ro
Iratkozzon fel HÍRLEVELÜNKRE!