Az Európai Katolikus Felnőttképzési Szövetség (FEECA) szakmai találkozójára került sor április 26 -28 között a dél-tiroli Brixenben.  Egyesületünket a találkozón Dr. Szakács Ferenc Sándor operatív igazgató képviselte, aki egyben a FEECA belső könyvviteli ellenőreként is tevékenykedik.
Az Európai Katolikus Felnőttképzési Szövetség (FEECA) több évtizedes múltra tekint vissza. Évente tartja szakmai napjait a tagszervezetek országaiban, rotációs rendszerben. Erdélyben legutóbb 2013-ban volt ilyen találkozó, ahol a központi tematika a kisebbségek helyzete volt. 
A brixeni találkozón a közel 30 résztvevő az autonómia, a multilinguális állapot témakörét járta körbe szakmai megbeszélések, előadások keretében.

Dr Szakács Ferenc Sándor: "Ahogy Erdélyben a kisebbségek helyzete fontos tematika volt, és marad továbbra is Dél-Tirolban ugyanez a helyzet az autonómia kérdésében. Nagyszerű volt megtapasztalni azt, hogy a többnyelvű és multikulturális Dél-Tirol ma a működő autonómia európai fellegvára, ahol több nyelven beszélni, a helyi történelmet ismerni és az autonómia szabályait komolyan venni nemcsak, hogy nem negatívum, hanem a békés mindennapi élet legalapvetőbb kritériumai. A FEECA szakmai napjai valóságos felüdülés volt számunkra, Európa különböző szögleteiből ideérkező vendégek számára. Jó volt látni azt, hogy a különböző hagyományok, különböző nyelvek, különböző kultúrák – a működő autonómia segítségével – megtalálják egymás mellett az organikus helyüket és egymás gazdagítását segítik elő.A FEECA szakmai napjai valóságos felüdülés volt számunkra, Európa különböző szögleteiből ideérkező vendégek számára. Jó volt látni azt, hogy a különböző hagyományok, különböző nyelvek, különböző kultúrák – a működő autonómia segítségével – megtalálják egymás mellett az organikus helyüket és egymás gazdagítását segítik elő."

A FEECA következő találkozóját újra Erdélybe tervezi 2023-ban: a kolozsvári helyszín méltón fogja szolgálni az alapító atyák eredeti európai eszmerendszerének multilingvisztikus megvalósulását.



Vissza

Fotógaléria - 4 fotó

Eseménytár

     
Institutio Pro Educationem Transilvaniensis (Pro Educatione) Egyesület
Tanulmányi és Felnőttképzési Hálózat
RO – 530203 Miercurea Ciuc, str. Szék nr. 147
Tel.: +40-266-372.126, Fax +40-266-372.145
Mobil: +40-722-388.651
office@proeducatione.ro
Iratkozzon fel HÍRLEVELÜNKRE!