2021. már. 17.
A linzi Osthilfe segélyszervezet támogatásával valósult meg egy cyberbullying témájú szakmai projekt, amelyben a koronavírus járvány miatt az online térbe áthelyeződött életvitel esetében előforduló veszélyekre fókuszáltunk szülők, gyermekek, fiatalok szempontjából. Ennek keretében egy hat részes mini videókampányra is sor került. A projekt lebonyolításban a Családokat Összehozó Szervezet munkatársával, Kilyén Médiszdeával dolgoztunk együtt, aki a Légy az internetbiztonság trénere! (2019, 2020) megnevezésű két modulos képzésünk egyik leglelkesebb, legelhivatotabb résztvevője volt.
Mivel a minikampányban szereplő videók a gyerekek, fiatalok számára készültek elsősorban, a gyártás soránt fontos szempont volt, hogy legyenek kellőképpen figyelemfelkeltőek, lényegretőrőek, az edukációs tartalom érthetően fogalmazza meg a leglényegesebb információkat, de ugyanakkor a stílus legyen vicces, szórakoztató. Így született meg Vattacukor, a tengerimalac, aki arról mesél, hogy mi a bullying, milyen tévhitek keringenek róla, milyen formái vannak, kik vesznek részt ebben a folyamatban, milyen jelei vannak és mit tehetünk ellene.
A március elején zajló kampány a fiatalok körében népszerű közösségi média oldalakon, a Tiktok videómegosztó alkalmazáson, a Trilleren volt követhető, a videókat már az első hetekben közel háromezren tekintették meg.
A videók itt nézhetők meg:
1. Mi az a bullying?: https://fb.watch/4hG5QgX7wM/
2. Cyberbullying: https://fb.watch/4hGhtWmzgJ/
3. A bullying résztvevői: https://fb.watch/4hGnU9Gzbe/
4. Bullyingra utaló jelek: https://fb.watch/4hGuit98U1/
5. A bullyingról pozitívan: https://fb.watch/4hGBtbTVLa/
6. A bullying típusai: https://fb.watch/4hGD_DMIZf/
Fontos hogy ismerjük fel időben a bullying jeleit, senki nem érdemli meg, hogy bántsák! Köszönjük a közös munkát a székelyudvarhelyi Családokat Összehozó Szervezetnek, a Saggitarius Effect Egyesületnek a videók gyártásaban nyújtott segítséget, a Linzi Főegyházmegye Osthilfe alapjának a támogatást.

Vissza |