2018. nov. 15.
A Pro Educatione Tanulmányi és Felnőttképzési Hálózat 2018. október 16–17-én tartotta meg őszi hálózati találkozóját, 15 felnőttképzéssel foglalkozó tagszervezetének.
Az idei találkozó és a Communitas Alapítvány által támogatott projekt célja a felnőttképzéssel, neveléssel, közösségépítéssel foglalkozó szervezetek gazdasági-menedzsment kapacitásainak a fejlesztése.
Résztvettek a hálózat 15 szervezetének egy-egy vagy két-két munkatársa, 20 fő.
A tagszervezetek munkatársai új oktatóktól tanulhattak, illetve saját szervezeteiknek gazdasági helyzetére vonatkozó tanulságokkal gyarapodtak. Tánczos Levente, a Sapientia EMTE oktatója a pénzügyi tervezésre tanította a tagszervezeteket, a vállalkozói szemszöget próbálta a civil szervezeti munkatársaknak ismertetni, és abból a szemszögből átnézhették a résztvevők saját szervezetük költségvetését. A fenntarthatóságra, a hosszútávú tervezésre biztatva ezzel a szervzeteket.
A másnapi esemény legfontosabb programja egy kísérleti jellegű műhelymunka volt. Molnár Judith tréner segítségével kísérletet tett a csoport a hálózat gazdasági térképének az elkészítésére. Ennek célja az volt, hogy egy felmérés jellegű beszéletés létrejöjjön, és térképszerűen átlátható legyen a tagok között egymás számára, melyik tagszervezetnek hol, miben vannak kapacitásai illetve nehézségei. Milyen további képzésekre van szüksége a hálózati szervezeteknek gazdasági-menedzsment téren? Ugyanakkor ha egy közös projektet kezdeményez a hálózat, akkor milyen feltételekre van ehhez szükség?
Molnár Judith korábbi szervezeteknél és intézményeknél szerzett tapasztalatokat közösségi, partnerségi projektek terén, és ezekről osztotta meg tapasztalatait a résztvevőkkel.
Az ernyőszervezet egy új képzési palettával, új kidolgozott képzési tervekkel indul a téli időszaknak.
Egyrészt a Gazdasági képzésekkel az erős egyházközségért című, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Renovabis által támogatott projektben, a hálózati tagszervezetek képzési ötletei valósulnak meg 6 különböző képzési ajánlatban. Ezekre elsősorban a plébániai munkatársakat várják szeretettel, de természetesen más érdeklődőket is.
A képzések november–március időszakban zajlanak, különböző helyszíneken.
Másrészt a hálózati munkatársaknak nyújt a hálózat tanulási lehetőségeket. A tagszervezetek könyvelőinek Mariana Vizoli pénzügyi szakértő tart továbbképzést decemberben. A projektmenedzser, irodavezető, programszervező munkatársaknak pedig a Gyulafehérvári Caritas könyvelői, jogi, munkaügyi szakértői tartanak felkészítőket januárban.
Ezeknek az alapos átbeszélése is megtörtént a hálózati találkozón.
A találkozó eredménye: a szervezetek új ismeretekkel térhettek haza, gazdasági, menedzsment és szervezetfejlesztés terén. Hosszútávon ezek az eredmények a 15 hálózati tagszervezet fejlődéséhez járulnak hozzá, és célcsoportjaik részére szervezett programjaik hatékonyságához.

Vissza |