NAMED tapasztalatmegosztás. A történet folytatódik.



Ezzel a címmel rendeztük a 3 éves Erasmus+ támogatású szakmai projektünk zárókonferenciáját 2021. július 7-én. Az eseményre online került sor angol nyelven, a következő programpontok szerint. Megnyitó gondolatokat intézett a résztvevőkhöz videoüzenet formájában az Alsó-Szászországi Tudomány és Kultúra Minisztérium felelős minisztere Björn Thümler, amelyet egy vitaindító előadás követett. „A munkamigráció oktatási és társadalmi aspektusai” címmel Dr. Marta Pietrusińska a Varsói Egyetem oktatója a migráns lét jellemzőiről beszélt, illetve arról, hogy az oktatás és képzés által miként építhetőek le a munkamigrációra vállalkozókkal szemben működő társadalmi megnyilvánulási minták, és miként lehet az ez irányú felnőttképzés támogató jellegű (szupportív) a munkamigráció gazdasági és társadalmi eredményessége szempontjából.

Az előadással kapcsolatos szakmai kérdések után a NAMED projektben zajlott tevékenységekről számoltunk be. A kutatási szakasz a vendégmunkások tanulási igényeinek feltérképezését szolgálta, a kutatás eredményeire épített felnőttképzési tananyag a valós tanulási igények kiszolgálását célozta meg. E két fázis után valamennyi partner eleget tett annak a projektbeli kötelezettségnek, hogy a kidolgozott curriculum alapján egy képzést kezdeményezzen vendégmunkások számára. A három partnerország a társadalmi működésmódok, illetve a helyi járványügyi szabályozásoknak megfelelően eltérő módokon szervezte meg a kurzusokat. Volt, ahol hosszabb, több héten keresztül zajló foglalkozásokra is volt lehetőség, másutt a képzés csak néhány online tanulási alkalmat jelentett a résztvevők legfontosabb kérdéseinek megválaszolására fókuszálva. A konferencián lehetőség volt 3 kiscsoportban további részleteket megismerni az egyes képzésekről.

Végül a programban egy panelbeszélgetés következett, amelyben Ute Neumann (az Alsó-Szászországi Szakszervezeti Szövetség Fiatalok Képzése részlegvezetője) és Dr. Horváth István egyetemi tanár arról osztották meg tapasztalataikat és véleményüket, hogy az oktatásnak milyen szerepe lehet abban, hogy a munkamigráció egyre inkább tisztességes működésmódok és feltételek között valósuljon meg.

Az esemény sikeres zárása volt a 2018 szeptemberében kezdődött NAMED projektnek, amely külföldi vendégmunkások tanulási igényeit vizsgálta az Európai Unió területén. A projektben együttműködő három szervezet – a lengyelországi Foundation for European Studies (FEPS), az Alsó-Szászországi Katolikus Felnőttképző Egyesület (KEB) és a romániai Pro Educatione Egyesület - e zárókonferencián mutatta be a legfontosabb eredményeket. Ugyanakkor itt osztottuk meg a projektben szerzett tapasztalatainkat, és párbeszédre hívtuk azokat a gyakorló felnőttképző szakembereket, akik a rendezvényre bejelentkeztek. Valamennyi résztvevő érdekelt, illetve érdeklődő volt valamilyen formában a tisztességes (fair) külföldi vendégmunka működési feltételeinek az oktatás, felnőttképzés általi megteremtésében, fenntartásában. A konferencia egyéneket és szervezeteket kapcsolt össze e téma mentén.

A projektben készült anyagok elérhetőek itt: https://www.nameducation.net/home/english/material/



Vissza

Fotógaléria - 3 fotó

Eseménytár

     
Institutio Pro Educationem Transilvaniensis (Pro Educatione) Egyesület
Tanulmányi és Felnőttképzési Hálózat
RO – 530203 Miercurea Ciuc, str. Szék nr. 147
Tel.: +40-266-372.126, Fax +40-266-372.145
Mobil: +40-722-388.651
office@proeducatione.ro
Iratkozzon fel HÍRLEVELÜNKRE!