Október 14-15-én zajlott a Pro Educatione hálózat őszi találkozója, Gyergyószentmiklóson. Az egyházmegye felnőttképzési szervezetei találkoztak, hogy közösen tanuljanak és hogy hálózatba tartozásukat megerősítsék, kapcsolataikat, partnerségeiket egymással felújítsák. 

A rendezvény helyszíne Portik Hegyi Kelemen atya, az egyesületünk elnökének plébániája volt, ahol a résztvevőket igazi gondoskodás fogadta.

A találkozó témája a családsegítés témaköréhez kapcsolódott, két kérdéskört emelve ki ezekből, két meghívott előadóval. 

Kopacz Zsuzsa gyergyószentmiklósi lelkigondozó mutatta be kutatását, melyet a külföldön dolgozó vendégmunkások itthon hagyott gyermekeik kapcsán végzett. Milyen különleges helyzetben vannak ezek a gyermekek? Hogyan érinti érzelmi fejlődésüket és a családot mint rendszert a szülői távollét? Hogyan vállalhatnak ezen a téren feladatokat a képző szervezetek? Ezekről cseréltünk eszmét a műhelymunkán.
Évente követjük a statisztikát, hogy Romániában évről-évre több gyermek marad itthon csak egyik szülővel vagy mindkét szülő nélkül. Bár ezek a gyermekek sérülékenyebb helyzetben vannak, ez a kérdés mégis hiányzik a családoknak, a szülőknek szóló képzési, tudatosító vagy lelki programkínálatokból. Nem véletlenül. Hiszen a folyamatosan külföldön lévő szülők még a gyermekeik oktatási intézményei által, óvodái, iskolái által is nehezen megszólíthatóak, nehezen érhetőek el, nemhogy a rövid itthonlétük alatt még a képzési vagy lelki programokra is időt szánjanak...

A 2017-es statisztikai adatok 95 ezer körüli itthonhagyott gyermekről szóltak, de minden tájékoztató cikk esetében beláthatjuk, hogy a valós számok igazából nehezen saccolhatóak meg, hiszen hivatalosan nem mindenki jelenti be, hogy itthon hagyja a gyermekét. Az Oktatási Minisztérium felmérése szerint már ez a szám 153 ezerre tehető, de ez nem számolja bele a még iskola előtt álló kisebb gyermekeket, vagy nem jelzi a szezonmunka alatt itthonhagyott gyermekeket. Korábbi kutatások (2018) 350 ezerre is becsülik ezt a számot és 126 ezerre a mindkét szülő által itthon hagyott gyermekekét. Lásd: https://www.salvaticopiii.ro/ce-facem/protectie/copii-cu-parinti-plecati-la-munca-in-strainatate

Az országban leginkább a moldvai térségekben magas az itthonmaradt gyerekek száma, de Hargita megyében is hivatalosan 1677, Maros megyében pedig 3914. Lásd erről: https://szekelyhon.ro/aktualis/megtort-gyermeki-eletek-n-a-kulfoldi-munka-arnyoldala

Másnap Cosma István pszichológus segített a munka és magánélet egyensúlyára reflektálni, kimondottan egyházi civilekre vonatkozóan.  
Az elmúlt időszakban az empirikus tapasztalataink megerősítették, hogy a leterheltség, a kimerülés az egyházi szervezetekre, a segítő szakmában dolgozókra is jellemző, mindamellett, hogy az egyházi civil szférában igazán elkötelezett és munkájuk iránt elhivatott kollegák dolgoznak. A határok és az arányok meghúzása talán éppen ebben a környezetben nehezebb… Ugyanakkor a pillanatnyi romániai munkerőpiaci mozgások is komolyan hozzájárulhatnak ahhoz, hogy most az előző évekhez képest is nagyobb kihívás itthon, az országban, s még azon túl épp a civil szférában (és nem a verseny- vagy az állami szektorban) erősnek és magabiztosnak lenni. 
A találkozón nem az egyes tagszervezetek HR-stratégiáira vagy megoldásaira koncentráltunk, hanem az önismeretre, a saját szerepeinkre és határainkra. A meghívott, tapasztalt előadónktól tippeket, reflexiót kaptunk, amelyeket a jelenlévők nemcsak saját magukra vonatkozóan használhatnak, hanem a  szervezeteik célcsoportja, közönsége, a hívek irányába is.

A résztvevők ellátogattak a gyergyói tagszervezet, a Gyulafehérvári Caritas Vidékfejlesztés székhelyére. Kémenes László, az intézmény munkatársa bemutatta a gazdaságot, a sajtműhelyt, és persze kóstolót szolgált fel az ott készülő termékekből.

A találkozón közösen nézték meg a jelenlévők a Remélem, legközelebb sikerül meghalnod című filmet..., mely egy cyberbullying esetet dolgoz fel. A fiatalok problémáiról való tanulás folyamatosan témája a találkozóknak. 

A rendezvényt a
Magyar Kormány, Bethlen Gábor Alap,
Romániai Magyar Demokrata Szövetség, Communitas Alapítvány és a
Renovabis támogatta.

Fotók: Sebestyén Lázár és ProEdu

Vissza

Fotógaléria - 8 fotó

Eseménytár

     
Institutio Pro Educationem Transilvaniensis (Pro Educatione) Egyesület
Tanulmányi és Felnőttképzési Hálózat
RO – 530203 Miercurea Ciuc, str. Szék nr. 147
Tel.: +40-266-372.126, Fax +40-266-372.145
Mobil: +40-722-388.651
office@proeducatione.ro
Iratkozzon fel HÍRLEVELÜNKRE!